top of page
Szerző képeNJ

Farsang a jégen!


Dunaszerdahely. Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Farsang a jégen jelmezes korcsolyázás a városi jégpályán.


Nagy József európai parlamenti képviselő elmondása szerint az esemény idén is a kisebbségi iskolák támogatását tűzte ki célul, hiszen a gyermek akkor érvényesül a legjobban, ha az anyanyelvén tanulhat. Ezt már 400 évvel ezelőtt a nemzetek tanítója, J. A. Komenský is felismerte.

"Az én gyerekeim az anyanyelvükön tanulnak. Ti hova íratjátok be őket?" – így hangzott az esemény mottója. „Igaz, hogy az én esetemben „apanyelvükön tanulnak, de sem ők, sem a szlovák anyukájuk nem bánta meg a döntést, hiszen nem maradtak le semmiről, kitűnő eredményeket értek el és egy szuper közösségbe tartoznak – ezt pedig nem csak én állítom, hanem ők maguk is” - tette hozzá Nagy József (Híd), a rendezvény támogatója.

A szervezők különböző finomságokkal készültek a korizóknak. Aki megéhezett, azt farsangi fánk, házi préshurka és bográcsgulyás töltötték fel újra energiával.

A ProRegio hagyományos családi rendezvény résztvevői ismét ötletes állarcokkal rukkoltak elő. A legkreatívabbnak ítélt jelmezek viselőinek pedig Nagy József EP-képviselő, Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár és Vangel Ferenc dunaszerdahelyi vállalkozó adták át a díjakat. Az évente több száz látogatót vonzó zenés eseményen Sándor Deni, Jánoska Tibor és Jarábik Imi léptek fel.


8 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page